Környezetbarát mintaberuházás

SOLAR - AKVAPÓNIA rendszerek felépítésén dolgozik a Szolnok megyei szövetkezet

A vállalkozás saját példáján keresztül kívánja megmutatni, bőven vannak még kiaknázatlan lehetőségek a környezetbarát gazdálkodásban.

Az Út és Élet Szociális Szövetkezetet szociálisan érzékeny tagok hozták létre 2010-ben.

– A cél az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk magánszemélyeknek arra, hogy mindenki külön-külön az érdeklődési területének megfelelően, de egy vállalkozáson belül találja meg számításait. Ebből nőtte ki magát pályázatok segítségével a jelenlegi tevékenységünk – mondta Dr Farády Zoltán, a szolnoki bejegyzésű, de abonyi és szajoli telephellyel is rendelkező szövetkezet egyik megálmodója.

– Ebben az évben kezdtük meg a szajoli telephelyünkön egy úgynevezett akvapónia bemutatóház és ezzel párhuzamosan a takarékos működtetést elősegítő több kilowattos napelem-rendszer felépítését.  A bemutatóházzal az a célunk, hogy a technológiát működés közben tudjuk szemlélteni és minél több helyen meg tudjuk honosítani.

A szolnoki cég által megálmodott technológia egyébként már létezik hazánkban, egy debreceni fiatalember valósította meg néhány éve az ország első akvapóniás házát.

– Innen kaptuk az ötletet mi is, hogy létrehozzunk egy helyben elérhető modellt. Szövetkezetünk az érdeklődő családok számára a rendszer kivitelezését és a működtetéshez szükséges szakmai tanácsadást is tervezi, mely alapján később bárhol létre lehet hozni egy ilyen házat – beszélt elképzeléseikről a szolnoki szakértő.

– Októberre elkészül a bemutató épület, a napelemes rendszer pedig már március végére üzemelni fog a tervek szerint. Dolgozunk közösségi napelem-rendszer elterjesztésén, melyben többek között társasházakat célzunk. Egy-egy családnak nincs meg a megfelelő háttere ahhoz, hogy ilyen fejlesztésekben önállóan gondolkodjon, de ha az egész házat nézzük, összefogással és az általunk biztosított szakmai háttérrel már meg tudnák valósítani a beruházást. 

AQUAPONIA

Természetes folyamatokon alapuló termelés

Egyelőre még csak nagyon kevesen tudják, hogy az akvapónia lényege egyfajta természetes folyamatokon nyugvó termelés. Lényegében az akvakultúra és a hidropónia keresztezése. 

A rendszer működésének elve, hogy a növények növekedését nem hozzáadott mesterséges anyagokkal érik el, hanem a halak szerves ürülékével – az ugyanis szintén tartalmazza a szükséges tápanyagokat. A folyamat során nem vízcsere történik. Az akvapónia a növényeket, sőt a termesztő közeget is felhasználja a víz megszűrésére, tisztítására. A körforgás során a tiszta víz visszatér a halak tartályába. A folyamat szinte korlátlanul megismételhető, mindössze a rendszerben elpárolgott vizet kell pótolni.

 

 

Pályázó

Út és Élet Szociális Szövetkezet

MVH regisztrációs szám

1005341799

Pályázat címe

Út és Élet Szociális Szövetkezet bemutatóhely fejlesztés és eszközbeszerzés

Megvalósítás helyszíne

5081 Szajol, Szőnyi M. u. 17